„Tehát legnehezebb, hogy megőrizzük a kezdő szellemet.”
Dr. Török Rékával néhány hónapig együtt dolgoztunk. Az volt a feladatunk, hogy életpályatervezés foglalkozásokat hívjunk életre. Inspiráló volt számomra, ahogyan széleskörű pályaorientációs tanácsadói tapasztalatát és tudását az fiatalok érdekében használta. Azt tűnt fel leginkább, hogy megszólalásaiban, a cselekedeteiben az emberségesség és a szakmaiság egyszerre volt jelen. Amikor az interjúra készültem, a pályaorientációs szakembernek tettem fel a kérdésket. Arra kértem őt, hogy szakmai szemmel tekintse át a saját életét. Beszélgetésünk egy pontjától kezdve azt éreztem, hogy Réka általános érvényű útmutatót ad az élethez és nem csak a pályakezdésről szól a beszélgetésünk. Az volt a fő üzenete, hogy egész életünkben „pálya-kezdők” vagyunk. Ez a beszélgetés egyaránt szól azokhoz, akik MOST készülnek a „Nagy Betűs Életbe” vagy már több évtizeddel ezelőtt kiléptek ide. Kérlek, minden szót figyelmesen olvass el, minden szóban tanítás van!
„Pszichológus leszek”
- Pályaorientációs módszertani fejlesztésekkel foglalkozol: kutatod a témát és aktívan alakítod. Tanácsadó vagy és vezető szakértő egy olyan témában, amely mindenkit érint az életében. Mi motivált Téged, hogy ezt a szakterületet válaszd?
- Tizennégy éves koromban tudtam, hogy nagyon érdekel a pszichológia. Rengeteg kérdésem volt azzal kapcsolatban, hogyan gondolkodnak az emberek, mi áll a viselkedésük hátterében. Sokat olvastam ebben a témakörben. Természetesen azt nem tudtam, hogy a pszichológiának melyik ága lesz a hivatásom, ez később alakult ki, az egyetemi éveim alatt.
- A pszichológia úgy tűnik, korán biztos ponttá vált számodra a pályaválasztás tekintetében. Milyen hatások értek, amelyek erősítették benned az elhatározásodat?
- Kamaszként nem voltak a közvetlen közelemben pszichológiával foglalkozó, segítő szakmájú emberek. Magam találtam rá a pszichológiai témájú könyvekre. Ha visszaemlékszem az iskolás éveimre, központi szerepet töltöttem be az osztályom életben és nem csak a kiemelkedő tanulmányi eredményeim miatt. A viselkedésem, az osztálytársaimmal, tanáraimmal való kapcsolatom által sokszor kerültem vezető szerepbe. A tudásomat, a döntési és helyzet átlátási, együttműködési képességeimet arra használtam, hogy segítsem az osztálytársaimat. Soha nem tartottam meg magamnak azokat az erőforrásokat, és a tudást, amellyel rendelkeztem. Mindig segítettem, megosztva mindent, amit tudok. Ha szükség volt rá, akkor elmagyaráztam a házifeladatot, vagy a tananyagot. Az a tehetségterület, ami akkor a birtokomban volt, társas, érzelmi intelligenciához kapcsolható, nem tárgyi, tantárgyi tudáshoz. Nagyváradon jártam általános iskolába, ahol szigorú, poroszos oktatási rendben tanultunk – megkockáztatom, szigorúbb elvárásoknak kellett megfelelünk, mint itt, Magyarországon. 1995-ben, amikor áttelepültünk, a gimnáziumban azt vettem észre, hogy már sok mindent tudtam, nagyon erős alapokkal rendelkeztem. Így kevesebb időt kellett a tananyag elsajátítására fordítanom. Az így felszabadult időmet főként a pszichológia tanulmányozásával töltöttem. Élethelyzetem és a személyes érdeklődésem összefonódott: figyelmemet a társas viselkedés tanulmányozására fordítottam.
A példaképek szerepe a pályaválasztásban
- Életednek ebben a szakaszában párhuzamosan futottak a tapasztalati és tudatosítási folyamatok. Volt-e példaképed, aki hatással volt Rád és arra, ahogyan szőtted életed fonalát?
- A példakép az, akire felfigyelünk, akinek az élete üzenetként szolgál számunkra. Ezek személyek az évek során változnak. Voltak tanáraim, akik hatással voltak rám és a szüleim kitartása is példaként szolgált. Azt, ahogyan az életem a különböző helyzeteivel megküzdöttem, ahogyan a problémákat oldottam meg, közvetlenül a családból szereztem.
- Tudatosan készültél a pszichológus pályára. Hogyan gondoltál a leendő munkádra, az egyetemi évek utáni életedre? Volt-e tudatosság abban, ahogy munkát vállaltál?
- Nálunk mindenki nagyon sokat dolgozott. Nem volt kérdés, hogy én is egy erősebb teljesítmény motivációt hoztam a családból. Egyetemistaként azonban azon túl, hogy az érdeklődésemnek megfelelő szakon tanuljak, majd a későbbiekben ezt a tudást kamatoztassam, nem volt konkrét célom. Nem volt pályaválasztási tanácsadásom. Szerencsés voltam, mert már korán kirajzolódott a pszichológia szak iránti elkötelezettségem. Az alábbi eset mutatja, hogyan gondoltam a leendő munkámra: a gimnáziumban az osztályfőnökünk egy olyan gyakorlatot ajánlott nekünk, amiben leírhattuk, hogyan látjuk magunkat tíz év múlva – ezt technikát gyakran alkalmazzuk a pályaorientációs munkánkban. A tíz éves osztálytalálkozón visszakaptuk a kis borítékokat, amelybe a saját magunknak írt jövőbeni üzenteket tettük: amikor elolvastam, rájöttem, mennyire összeállt bennem ez az elképzelés már gimnazista koromban. Az üzenetem lényege az volt, hogy mások szolgálatára szeretnék lenni, és segíteni az életük valamelyik területén. Ez a mai napig érvényes, pedig akkor csak tizennyolc éves voltam.
A pályakezdés lépései
- Úgy tűnik számomra, hogy letisztult jövőképpel rendelkeztél. A „hogyanokra” pedig gondolom, mindig a megfelelő időben érkezett válasz. Mesélnél arról, milyen konkrét helyzetek vezettek Téged a munka világába?
- Amikor az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karon elkezdtem a pszichológia szakot, sok minden érdekelt: fejlődéslélektan, szociálpszichológia, fejlődéspszichológia, gyermekpszichológia, személyiségfejlődés, örömmel tanultam. Szakirányválasztásommal a tanácsadás és a személyiségpszichológia irányába haladtam. Későbbiekben a tanácsadás szakirány vált meghatározóvá, ahol főként a gyakorlati készségeket tudtam elsajátítani. Azt hiszem, egy leendő pszichológus életében az az igazi Nagy Pillanat, amikor elérkezik a képzés gyakorlati része, melyben kliensekkel foglalkozik. Erre egy foglalkozási rehabilitációs alapítványnál volt lehetőségem, ahol asszisztensként dolgoztam. Nagyon érdekelt a pályakezdők sorsa – talán, mert én is ebben az életszakaszban voltam. A következők foglalkoztattak:
Mi a tervük?
Hogyan tudják a pályakezdők meghatározni a céljaikat?
Hogyan tudnak elindulni?
Milyen erőforrásokkal kell rendelkezniük?
Milyen segítségre van szükségük a munkakeresési folyamatban?
Életünk nagyon fontos része a karrierünk, mert ezen keresztül fejezzük ki értékeinket, a képességeinket. Emiatt nem mindegy, hogy a pályakezdés folyamata hogyan alakul, mert ebben a néhány évben sokszor egész életünkre kiható tapasztalatokat szerezhetünk.
Egyetemi tanulmányaim végére eldöntöttem, hogy a pályaorientáció, munkapszichológia irányába szakosodom. A diplomám megszerzését követően folytattam munkámat a foglalkozási rehabilitációs szervezetnél és ezzel párhuzamosan, állami ösztöndíjasként, elkezdtem a doktori képzésemet is.
Több szerepben is helyt állni - egy különleges pályakezdés története
- Hogyan emlékszel vissza a pályakezdésed időszakára, milyen meghatározó élményeid voltak?
- A munkahelyemen hamar kiderült, hogy szeretek fejlesztésekkel foglalkozni. Ez motivált arra, hogy tovább képezzem magam. A PhD képzéssel egy fantasztikus, intellektuális közegbe kerültem, amelyben nagyon sokat tanultam a tanáraimtól, csoporttársaimtól. Csodáltam őket, hogy sok helyen megállják a helyüket, és fontos értékeket hoznak be a pszichológia alkalmazott területeire, kutatásaikkal előre viszik az életünket. Én is igyekeztem hozzájuk hasonlóan alkotni és a legjobbat adni magamból és a tudásomból. Ebben az időszakban az jelentette a nehézséget, hogy a doktori képzésem mellett dolgoztam is. Nehéz volt egyensúlyt tartani a munka, a tanulás és a család között. Meghatározó volt számomra az a felismerés, hogy minél többet akarok tudni egy adott témában, annál inkább rájövök, mennyi mindent nem tudok. Ez a mai napig arra sarkall, hogy utána nézzek a dolgoknak, legyek alapos és átgondolt. Szakmailag nagyon sok újításom volt, többek között tesztek, diagnosztikai vizsgálatok témakörében, amely később a szakterületem is lett. Mindezt a tudást a saját rendszerem, az Orientify pályaválasztó szoftver létrehozásában is kamatoztatom.
- Érdekel az is, hogyan tudtad a munkádat és a doktori képzésedet összehangolni?
- A munkám és a doktori képzésem tartalmait össze tudtam fésülni. Elkötelezett, segítő csapat dolgoztam együtt az alapítványnál, magasan képzett pszichológusokkal, gyógypedagógusokkal. Élmény volt számomra, hogy a gyógypedagógia világába is beletanulhattam. Szemléletemet sokat formálta kollégáim látásmódja, szakmaisága. Ez inspirált arra, hogy az egyetemen olyan kurzust indítottam, amely a rehabilitációs tanácsadás világába vezette be a hallgatókat. Törekedtem arra, hogy a tudásomat rögtön belefektetni abba, amit csinálok: átültetni az elméleti tudást a gyakorlatba és fordítva. Nagyon jó úgy dolgozni, hogy sok-sok szeletére rálátok annak, amit csinálok. Úgy tanítok, hogy van közöm a gyakorlathoz, a kutatáshoz. Ez magabiztosságot, erőt ad. Olyan ez, mint egy bástya, amely körülvesz és tudom, hogy a falak erősek. Szakmailag van mire alapoznom, és ettől biztonságban érzem magam. Megtanultam, hogyan lehet a különböző szakmai szerepekkel „zsonglőrködni. Egy idő után azt éreztem, hogy emelkedem és fejlődöm. Készültem egy következő nagyobb lehetőségre, amelyben megmutathattam a tudásomat. Öt év után, egy állami pályaorientációs rendszer fejlesztésnek lettem a szakmai vezetője. Itt is rengeteget tanutam.
„Mindenki lehet mentor”
- Szeretném, ha visszatérnénk a pályakezdésed időszakára. Több munkahelyen sem idegen az, hogy mentori támogatást biztosítanak a pályakezdő fiatalok részére. Az a tapasztalatom, sok esetben egy idősebb kolléga figyelme szükséges ahhoz, hogy valaki átlendüljön a kezdeti nehézségeken, mint például a szervezetbe történő beilleszkedés, szakmai tudás megmutatása, az önállóság útján haladás. Neked volt mentorod?
- Nem volt igazi mentorom. Az egyetemi oktatók között volt olyan segítségem, akinek a hozzáállása, szemlélete, gondolkodásmódja sokat segített abban, hogy megálljam a helyem. Én, mint pályaorientációs szakember, a mentor-identitásra mindig is az életem fontos részeként tekintettem. Mentorként funkcionálok akkor, amikor a kollégáimat segítem vagy a hallgatóimmal dolgozom. Ez megjelenik a tanácsadói és az oktatói munkaköreimben is.
A tanárokról is azt gondolom, elsősorban mentorok és másodsorban tudásmenedzserek vagy tudásátadó emberek. Az ő tekintetükben is a mintaadásuk, a szemléletük, a viselkedésük az, ami a gyerekek életébe beférkőzik.
- Az én tanáraim is akkor hatottak az életemre, amikor valami olyan látásmódot adtak át, amitől én előbbre jutottam. Ezt tartom a mentori működésmód lényegének. Ez nem csak egy tanácsadó, egy pályaorientációs szakember részére adatik meg, hanem mindenki számára. Mindenki lehet mentor.
A kudarcok és problémák előre visznek
- Ért csalódás pályakezdő korodban? Ha igen, mi volt az, mit tettél, hogyan dolgoztad fel?
- Nem kifejezetten csalódás volt, de fontos ráeszmélés, hogy mindennek nekem kell utánajárnom. Helyzetek, kérdések, melyek pályakezdőként foglalkoztattak:
Sok helyzetben egyedül vagyok.
Pályakezdőként nem mindig tudtam, milyen szakmai vagy szervezeti témákhoz kapcsolódhatok.
Sokszor nem tudtam, kitől lehet kérdezni, kihez lehet fordulni.
Egy-egy esetben mi a szakmailag helyes?
Mindig sok feladatom volt, ezért kérdés volt az is, hogyan osszam be az időmet?
Úgy oldottam meg ezeket a szituációkat, hogy az idősebb kollégákra hagyatkoztam és az ő tapasztalataikra építettem.
Ugyanakkor volt bennem egy újítási kedv is, hogy mindig a legfrissebb, legnaprakészebb módszerekkel, szemlélettel dolgozhassak. Ez is sok esetben jelentett megoldást a felmerült problémákra. Nagyon korán a fejlesztések felé köteleződtem el, és megtanultam, hogyan tudom magamnak megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyektől én magam fejlődhetek. Ha kudarcom volt, igyekeztem ezt valakivel megbeszélni.
Nekem fontos volt, hogy a kihívásokat szupervízióba vigyem, és mindenképpen kapjak visszajelzést azokra a helyzetekre, amelyek konfliktust jelentenek számomra.
A pályakezdésen túl
- Hogyan vetted észre, hogy már nem vagy pályakezdő?
- Akkor vettem észre, , amikor olyan szakmai felelősségi szintre kerültem, amelyben számított mit mondok, hogyan gondolkodom. Ennek a súlya arra inspirált, hogy minden szakmai módszertani témában a legfigyelmesebben járjak el.
- Mit jelent számodra a siker?
- Mindig jó visszajelzéseket kaptam, a kollégáim számítottak rám. Ha valamit mondtam, annak volt jelentősége, súlya, azt figyelembe vették. A kollégáim akkor is támaszkodtak rám, amikor vezető voltam. Most, szakértőként ugyanezt tapasztalom. A siker számomra az a helyzet, amikor kiállok magamért, elmondhatom a véleményemet és ez meghallgatásra kerül. A munkahelyeim között voltak különbségek. Az alapítványi közegben a szakmaiság és a kliens volt középpontban és abból épült fel minden. Ez azt jelenti, hogy nem az intézmény hierarchiája, a függőségi viszonyok, az autoriter gondolkodás határozzák meg a kliens utat vagy a szolgáltatás felépítését, hanem a kliensigény határozza azt meg. A mai napig is ezt szeretem előtérbe helyezni. A legnagyobb siker azonban az, amikor egy kliens, egy diák azt jelzi vissza, hogy hasznos volt szolgáltatásunk. A lényeg, hogy a folyamat végén mit mond a tanár, a diák, a szülő. Milyen élmény számukra velünk dolgozni, hogyan épültek, fejlődtek a folyamatban. Nekünk addig kell dolgoznunk, amíg meg nem érkezik a pozitív visszajelzés.
- Szeretnélek megkérni arra, hogy mondj egy olyan esetet, amit pályakezdőként sikerként könyveltél el!
- Egy olyan eset jut eszembe, amikor több idősebb kollégával a tesztekről beszélgettünk és az volt a kérdés, mit hogyan használjunk. Én azt mondtam, hogy „…nem olyan bonyolultak ezek a dolgok…” Egyikőjük meglepődött, hogy ilyen bátorsággal, azt állítottam, hogy nagyon jó tesztmódszerekkel lehetne dolgozni ezt itt nem értem, nem tudom mire gondolt pontosan. és szívesen részt veszek a helyzet áttekintésben.
Szakmai szemmel és emberséggel a diákokról, a pályakezdésükről
- Hogyan látod a mostani pályakezdőket?
- Akik mögött stabil családi háttér áll és volt lehetőségük olyan szakmai, tanulmányi felkészítést kapni, amely megerősítette őket, nos… ők nagyon tudatosak. És vannak olyanok, akiknek sem a szülők, sem az iskola részéről nincs meg az az útmutatás, támogatás, példakép, pozitív üzenet, amelyekből táplálkozni tudnának, ők sokkal bizonytalanabbak.
- Miben látod az elakadások okát?
- Amikor egy gyerek bizonytalan a saját jövőjét illetően, nem tudja mit tanuljon – talán nem is érzi át ennek a kérdésnek a súlyát. Az útkeresésnél sok mindenből fakadhat a bizonytalanság. Az útnak soha nincs vége, életünk minden egyes pillanatában építjük, teremtjük azt az utat, amelyen lépdelünk – mi felnőttek is. Másképpen fogalmazva: ez élethosszig tartó folyamat, amelyben a lépéseink eredményét mi sem látjuk előre. Nem várhatjuk el, hogy mindig pontosan a terveink szerint alakuljon az életünk. Még akkor sem, ha úgy érezzük, hogy a céljainkat gyémánt ragyogásúra csiszoltuk. Tudatában kell lennünk annak, hogy egyik lépés jön a másik után, az idő előrehaladtával változnak körülöttünk a dolgok, vagy változhatnak a preferenciáink, motivációink, szándékaink. A pályánk (életünk) alakulása nem egy teljesen kiszámítható folyamat. A kiszámítható, az pont ez: változások folyamatosan érni fognak minket, és ezekhez alkalmazkodnunk kell.
Szakmai szemmel és emberséggel a diákokról, a pályakezdésükről
A legfontosabb útravaló, amit a diákoknak adhatunk, az az életszemléletük megalapozása. Ezzel tehetjük a legtöbbet, ugyanis kész módszereket, recepteket azért nem tudunk adni, mert mindenki máshogy fogja bejárni az utat, máshogy fogja meglépni az adott döntési pontokat. Amennyiben van egy olyan üzenet az életükben, amely mindig ott mocorog a fejükben, amikor egy döntési elágazáshoz érkeznek, akkor elmondhatjuk, hogy a legfontosabb tudást adtuk át.
Ha rendszerszintű beavatkozásokat, megoldásokat keresünk arra, hogyan lehetne támogatni a pályakezdőket, az alábbi kérdések megválaszolását érdemes segítenünk:
Mi az életünk célja?
Mit gondolunk a világ működéséről?
Hogyan látjuk a jelenünket, múltunkat, jövőnket?
Hogyan vagyok én most magammal és a körülöttem lévőkkel?
Mit szeretnék én valójában az élettől?
Hova szeretnék eljutni?
Ha most kiválasztok egy szakot vagy egy munkát magamnak, ezzel mit célt érhetek el, mihez visz ez közelebb engem?
A saját gondolkodásunk, illúzióink, tévhiteink, bizonyosságaink megismerése, az ehhez való közelebb jutás az, ami hosszú távon segíti utunkat. A kérdések megválaszolása mély, önismereti vagy spirituális munka eredménye. Tudom, a diákok, hallgatók, fiatalok életében nem kis erőfeszítést kíván ennek a teljesítése. Elcsendesedésre, átgondolásra van szükség, megállásra akkor, amikor a leginkább úgy érezzük, az idő sürget.
Mindig a következő lépést látjuk előre, de tudjuk, hogy a jelenben nagyon sokat tehetünk azért, hogy a jövőben mi történik velünk. Nagyon fontos megerősíteni, hogy a döntés a mi kezünkben van. Ha szükséges, váltani kell.
Szerintem fontos, hogy egy szituációban nyugodtan tudjuk azt mondani, hogy
Igen, ez én vagyok!
Ez jó nekem!
Örülök, hogy benne vagyok ebben a munkában!
Képesnek érzem magam arra, hogy ezt csináljam!
Sokat segíthetek ezzel másoknak, jó szolgálatot választottam!
Teljes az életem!
Jó, ha ezek a megnyugtató gondolatok ott vannak a diákok, egyetemisták, pályakezdők, fiatal álláskeresők vagy akár már dolgozók fejében. Vannak nagyon jó programok a diákok, fiatalok munkahelyi beilleszkedésére, álláskeresésére. Pályaorientációs szakemberként a központi feladatunknak azt tekintem, milyen életszemléletet adunk át ezekben a programokban. Hogyan tudunk úgy kapcsolódni a diákokhoz, hogy az ő emelkedésüket, fejlődésüket erősítsük.
Tanácsok a munkahelyi beilleszkedéshez
Ha munkahelyi beillesztésről beszélünk egy cég életében, a pályakezdőknek, gyakornokoknak a befogadása azzal kezdődik, hogy megismerkednek a közeggel, amelynek az értékét ők is elsajátítják.
Akkor működik jól egy ilyen beillesztés vagy integráció, ha a diákok hozzá tudnak kapcsolódni és magukénak tudják vallani azokat az értékeket és célokat, amelyek mellett az a cég, a munkahely elköteleződött. Mindenki számára az a tanácsom, hogy keressék meg magukban és teremtsék meg ezeket az értékeket.
Egy közösség részeivé váltak azáltal, ha beléptek egy munkahelyre és ezáltal a szervezet a kultúráját is alakítják. Mindenkinek van szerepe, víziója, képessége, tehetsége, amelyek kifejezésével egymást is formálják, és nem lehet ettől elkülönülni.
Nem jó az, ha a munkatársak valamit egy az egyben elfogadnak, hanem azt tanácsolom nekik, formálják ők is, tegyenek hozzá ehhez a kultúrához, szemlélethez.
Legyenek aktívan jelen a szervezet, a munkahely életében, amennyiben azonosulni tudnak vele.
Önazonosan érdemes részt vállalni. Ha valamiről úgy érezzük, nem a mi utunk, nem képviseli az álláspontunkat akkor tudjuk elengedni is ezeket és arra koncentrálni az energiáinkat, amiről azt érezzük, hogy igazán a mi fejlődésünket, javunkat szolgálja. Tovább megyek: nem csak a miénket, hanem a környezetünkét, az életünkét, a társadalmunkét is.
Olyan szolgálatot tegyünk, olyan ügy mellé álljunk, amiben mi is ki tudunk teljesedni.
A pályaorientációs munkának ez az egyik legfontosabb eleme: a reális lehetőségekből mit és hogyan lehet önazonos módon választani. Akkor tudjuk a tudásunkat, tehetségünket megmutatni, kamatoztatni, ha a sajátunknak érezzük azt az értékrendet, amihez csatlakoztunk… mintha egy darab lenne belőlünk.
Milyen lesz a világ, ha személyes alapértékeinkre építjük?
- Hogyan látod magad: a személyes tapasztalataid mennyire határozzák meg a szemléletedet, amit tanácsadóként, kutatóként, vezető szakértőként képviselsz?
- Fontosnak tartom a munkámban és a hivatásomban azt, hogy minden egyes pillanatban tartani tudjam magam a saját elgondolásaimhoz, értékrendemhez. Mindezt mindig a jó érdekében használjam fel és mindig tudjak szakmailag fejlődni, elsősorban a kliensek érdekében. Mindenki tehetséges valamiben, vannak olyan képességei, amelytől előre tud tekinteni és lépni is tud a saját életében. Fontos számomra, hogyan ismerjem fel azokat az illúziókat, tévhiteket, amelynek a csapdájába én is belekerülhetek. Lényeges, hogy ne essek abba az illúzióba, hogy mindig követelmények és teljesítmények alapján ítéljek meg másokat vagy akár magamat. Teljesítménytől függetlenül, mindenki önmagáért értékes, nem pedig azért, mert valamilyen eredményben mérhető az ő élete. Próbálok tévutakat, tévhiteket, téveszméket kikerülni, és nagyon tisztán hinni abban, hogy az emberek mindegyike tehetséges és értékes, hozzá tud tenni a világhoz, tud fejlődni. És tud változtatni. A mai időkben erre nagyon nagy szükség van. Fontosnak tartom, hogy az emberek úgy gondolkodjanak magukról, hogy kiteljesedhetnek és mindenkinek megvan erre a lehetősége.
- Ha most lennék, pályakezdő, mit tennél másképpen?
- Semmit sem. Ha nem ezeket a lépéseket tettem volna meg, akkor most nem az lennék, aki vagyok. Voltak nehézségeim, de hiszem azt, hogy minden értem történt, ezek a kihívások azért voltak, hogy a kérdéseimre választ találjak. Nem szoktam a múlton rágódni, nem jellemző rám a múltorientáció. Abban hiszek, hogy a jelenben tudjuk megtenni dolgunkat és nagyon erős a jövőorientációm. A múlton már nem tudok változtatni, azért viszont tehetek, mi történjen a jelenben.
Azt képviselem, hogy nincsenek egyenlőbbek és felsőbbrendűbbek. Az emberek egyenrangúak. Mind egy közösség tagjai vagyunk. Nincs olyan, hogy valaki nagyobb, jobb, okosabb, tökéletesebb, felsőrendűbb a másiknál. Mindenkinek saját megközelítései,módszerei és tapasztalatai vannak. Mindenkinek megvan a saját útja, amely az ő életének tükrében érvényes.
Amit Rékától tanulhatunk: „Életünk minden egyes pillanatában építjük, teremtjük azt az utat, amin lépdelünk.” Ez a mondat a megújulásra és a nyitott hozzáállásra hív. Nem csak a pályakezdők számára fontos a reflexió, hiszen a változások idején újra és újra meg kell válaszolnunk életünk fő kérdéseit. A munka, a hivatás életünk szerves része. Nem mindegy, hogyan telik az idő a munkahelyükön, milyen a viszonyunk a munkánkhoz, kollégáinkhoz. A közösség számára is fontos, hogy szabadon, önmagunkat vállalva járuljunk a közös célok teljesüléséhez, a küldetésünk megvalósításához.
Ha szeretnél tudatosan készülni a továbbtanulásra, a pályádra, látogasd meg és kövesd az Orientify programot!