Mottó: Abból tudsz adni, ami neked van.
A pályaválasztás 7+1 tévhitéről szóló cikkem nem más, mint gondolatébresztő. Gondold át, milyen hitrendszerrel rendelkezel a gyermeked pályaválasztásával kapcsolatban.
A pályaválasztás életünk meghatározó időszaka volt a saját életünkben. Majd ahány gyerekünk van, annyiszor éljük át újra meg újra a történetünket. Sikeres vagy kudarcos ez a saját történet? Milyen hitekre építjük a saját ítéletünket? Ez a kérdés csak azért lényeges, mert akarva akaratlanul, tovább adjuk a gyermekünknek a hitrendszerünk alapjául szolgáló mintákat. Még csak néhány sort írtam és a történet – emlék – hitrendszer – minta egysége kirajzolódott.
A fotón a kövek kényes egyensúlyban vannak. Az a folyamat is kényes egyensúlyban van, melyben a valóságodat a gyermekedhez igazítod. Abból tudsz adni, amid van. Ez egy élettörvény. Vonatkozik az érzésekre ugyanúgy, mint az ételedre az asztalodon.
Ez a kényes egyensúly rajzolja körbe azt a teret, amiben a gyermeked pályát választ. A cikkben a pályaválasztáshoz kapcsolódó legfontosabb tévhitekkel foglalkozom és mindegyikhez új nézőpontot kínálok. Nézz másképp a gyerekedre, hátra hagyva magadat, az ő maga csodás és teljes valóságában. Ha most éppen haragszol rá, akkor is tedd meg ezt.
Figyeld, mi változik Benned.
1. tévhit
tantárgyak alapján választunk szakmát
Miért vezet félre ez a gondolatmenet? Mert a tantárgyak az ismeretek rendszerét jelentik. Egyfajta gondolkodási keretet adnak, ami nem olyan tágas. Van, aki a történelmet és az irodalmat egybe vonná. A nagyszüleim még külön tanultak “mértant” és “számtant”. Vannak, akik számára a fizika és a történelem a kedvenc. A földrajz geológia és gazdaságföldrajz, természetföldrajz részekből áll. Ha belegondolunk, teljesen más érdeklődési területet fednek le az egyes részek. A biológia sem értelmezhető önmagában, mert van, akit “csak az ember érdekel”. A növény- és állattan, sejtbiológia, stb… kívül esnek a figyelmén vagy fordítva, de itt is inkább a témakörök jelentik az érdeklődés tárgyát és nem az egész tantárgy.
Aki mindenből ötös és akit semmi sem érdekel – ez a két véglet, ami a pályaválasztás során komoly kérdéseket vet fel. A mindenből ötös gyerek valószínű, tanulásból a legjobb. Mit tanul a legjobban? Ami érdekli? Vagy a tanár személye ragadja magával és azért tanul egy tantárgyat?
Ha “semmi” sem érdekli gyermekünket, szintén nem a “kedvenc tantárgy” megnevezését kell kipréselni belőle, hanem rávezetni az egyes témákon keresztül az érdeklődésére.
2. tévhit
humán - reál tantárgyak szerint választ a gyermekünk
Árnyaljuk tovább a fenti kérdést. Ezzel a megközelítéssel óriási kárt okozunk a gyermekek számára. Elkülönítjük a gondolataikban a logikusat és az intuitívat. Az élet teljességét nem az elkülönülésben találjuk meg. Ha a gyerekek azt tanulják meg, hogy választaniuk kell a fizika és a történelem között, vagy a matek és a zene és még sorolhatnám a példákat, nem fogják meglátni azokat a lehetőségeket, amelyek több tudományterület találkozására épülnek.
A jelenség nem csak a pályaválasztásukat érinti! Az egész életükre kihat. A kreativitásuk elsorvad, egyszerűen az összefüggéseket nem veszik észre. Ez pedig életképtelenné teszi őket idővel, hiszen kritikus pillanatokban a stressz veszi át az uralmat életük felett, mert nincs integrált, kreatív tudásuk. A logika és az intuíció kettévált.
Több cikkemben írtam már az intuíció és logika egységéről, ennek megnyilvánulásáról korábban. A linkeket megosztom,ha érdekel a téma, olvass tovább:
https://morezsuzsa.hu/2020/04/15/intuicio-es-logika-az-orok-ellentmondas-feloldasa/
https://morezsuzsa.hu/2021/10/18/a-sziv-dont-vagy-az-esz/
https://morezsuzsa.hu/2024/03/17/gepeszmernokbol-epiteszmernok/
3. tévhit
büfészakok
Büfészak: 1. olyan egyetemi képzés, ami az egyetem épületének alagsorában, a büfé szintjén van. 2. Olyan egyetemi képzés, ami annyira könnyű, hogy a hallgatók életüket a büfében töltik. 3. Amikor valaki nem érti, miért van létjogosultsága egy-egy szaknak, az egyszerűsítés miatt “büfé” jelzővel illeti azt.
Semmi túlzás nincs ezekben az állításokban. Viszont ez a tévhit is megfoszt a kreativitástól. Attól, hogy összekapcsold egymással az annyira nem összefüggő “dolgokat”. Szándékosan nem írok konkrét példákat, csak az elvet vezetem le. Amikor egy olyan korban élünk, ahol a technológiai fejlődés fel nem fogható sebességben halad, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy egy oldalúan, egy síkúan, mereven, a saját igazságunkat kizárólagosnak tekintsük. Az együttműködés a tudományterületek között az innováció alapja. A büfészakoknak nevezett szakok a jövő legmenőbb szakmáit kínálják, ha megnézed és értelmezed a tanrendjüket, ezt fogod látni.
4. tévhit
nem érett a gyerek ekkora döntésre
Talán a legsúlyosabb tévhit. Megfoszt a döntés képességének érzésétől. Megfosztja a gyereket az önállóságától, attól, hogy kompetens legyen a saját életében. Tudhatjuk, a jóslat önbeteljesítő. Ha így állunk egy gyerek előtt, akinek a jövőjéről kell döntenie, a bizonytalanságot adjuk át számára. Pedig pont azt szeretnénk, hogy jobb legyen az élete.
Ráadásul, többnyire azért kell minden esetben a továbbtanuláson gondolkodnia, mert az aktuális iskolát el kell hagynia. Nem “kedv” kérdése, hogy választania kell. És a gyerek tudja ezt 14 és 18 évesen is, hogy van tétje a döntésnek.
Képzeld el, hogy a gyerekednek van egy álma, egy vágya, valamit szeretne megvalósítani. Lehet, hogy annyit tud, szeretne “maradandót alkotni”. Mi lesz az? Azt nem tudja megmondani és azt hiszem, nem is kell. Elég az, hogy nyitott szemmel jár. A pályaválasztás mindig azon a szinten kell, hogy történjen, ahol a gyerek tudatossága van.
“…én sem tudtam…” “…most sem tudom…”
gondolatmenet nem a gyermeké, hanem a felnőtté, akinek a dolga az (lenne), hogy segítse a gyermeket döntési helyzetbe hozni.
5. tévhit
nincs tétje a pályaválasztásnak
Szóval van tétje. A 14 és 18 éves gyerekek felfogják, hogy miről van szó. Tisztában vannak azzal, hogy nem mindegy mit és hol tanulnak. Mert tudják, hogy ami félre megy, azt helyre kell hozni. A pályaválasztási tanácsadásokon egyértelműen az jön ki, hogy a gyerekek nem érzik úgy, hogy “van idejük” korrigálni. Különösen, ha van elképzelésük, még ha az nem is konkrét annyira, elindulhatnak, hogy utána járjanak, valóban az ő útjuk-e, amiről azt gondolták, hogy “igen”.
Persze van idejük, csak megértem, hogy úgy érzik, nincs. Mert minden gyors és félnek, hogy lemaradnak… A korrekció időigényes és kudarcélményből táplálkozik. Persze ez előbb-utóbb elkerülhetetlen és mondjuk is, hogy abból lehet igazán tanulni, ha tévedünk. Mégis, mi lenne ha az örömből is tanulhatna valaki? Éppen a Te gyereked.
6. tévhit
"egy dobása van"
Az 5. tévhit arról szól, hogy nincs tétje a pályaválasztásnak, a 6. tévhit ezzel ellentétben azt mondja, hogy “egy dobása van” gyermekünknek. Amit elkezdett, be kell fejeznie. Tévedhetetlenség illúziója ez az állítás 2024-ben. Talán 1980-ban is az volt, csak most élesebben járja át a gondolatot az illúzió.
Mert tévedünk és ez nem csak emberi dolog – ahogy a szólás tartja. És nem kizárólag ránk vonatkozik, hanem akár a gyerekünkre is. Az “egy dobása van” elmélet rugalmatlan, a változást kizárja.
Lehet, hogy történt valami, ami miatt a váltás szükséges. Lehet, hogy felismert valamit a gyermeked, ami miatt más irányba szeretne menni, mégis. Azt hiszem, hogy ha el tudja mondani, mi változott benne vagy a környezetében és ehhez illeszkedik a váltása, akkor rendben van. “Dobhat újra.”
7. tévhit
a pályaválasztás az iskola feladata
A család jelenti azt a teret, amiben a gyerek él és fejlődik, megismeri a világot. Az iskola feladata a tanítás, és semmiképpen nem a megmondása annak, hogy mi lenne jó egy gyereknek. Információt adnak, elvégzik a rengeteg adminisztrációs feladatot, ami a gyerekek továbbtanulásával jár. Pályaorientációs napokat szerveznek és tudom, hogy lehetőséget adnak a gyerekek számára önmaguk megismerésére. Az iskola visszajelzése fontos, de nem elegendő az átgondolt, megalapozott döntéshez.
A pályaválasztás a család rendszerében történik. Az iskola egy része a gyerekünk életének. Az iskola nem tudja, milyen lehetőségeink vannak, például anyagilag. (Sejtheti.) Az iskola nem tudja azt, hogy milyen karrierminták vannak a családban és nem érti, hogy miért akar vagy nem akar egy gyerek tanulni valamit, valahol…. A családi karrierminta része az is, hogyan tekintünk az iskolára? Miért onnan várja bárki is, hogy útmutatást, konkrét javaslatot kapjon az iskolától?
+ 1 tévhit
nincs szükség pályaválasztási tanácsadóra
A cikk bevezetőjében írtam a mintáidról, a hitrendszeredről, az emlékeidről, a történetedről. A gyerekednek lehet, hogy van egy félelme, amit Te nem tudsz beazonosítani, mert belőled fakad, Tőled tanult valamit, ami számára félelmetes. Vagy éppen “túl” bátor lesz a mintádból kiindulva. Semmiképpen nem az egyensúly jellemzi majd őt.
Két fiam van és tudom, hogy nem látom őket “tisztán”, mert elfogult vagyok velük, szeretem őket. Ők úgy gondolják, hogy amit mondok, az igaz, de talán “nem annyira”. Ezek bizonytalanságok és lassítják a természetes haladást, ami a tiszta visszajelzésből következne.
Gyakran az a szerepem pályaválasztási tanácsadásokon, hogy egy független, objektív képet, egy visszajelzést adjak a gyerekeknek és gyakran a szülőknek is: hogy rendben van, ami történik, az jó 🙂
A megerősítés érték, felszabadítja a bizonytalanságra fordított energiát. Más esetben korrekcióra van szükség, éppen egy kicsire, egy mondatnak kell elhangoznia, amitől újra alakul egy rendszer, stabilizálódik. Van, amikor teret kell nyitnom, ahol a szabad képzelőerő, a kreativitás megmutatkozik és viszi előre az ember gyermekét.
A döntést a gyerekek hozzák meg. Szeretetre és szabadságra van szükségük.