A sikeres karrier receptje egyedi összetevőket is tartalmaz, azonban van néhány alap “fűszer”. Mi kell ahhoz, hogy képesek legyünk az egyediségünket kifejezni, milyen alapokra van szükség a sikeres karrierhez – és élethez?
Nagy Zsolt alföldi gyerekként hegyi maratont nyert, nem tart lehetetlennek semmit. Elszántság, kitartás, fegyelmezettség és könnyedség jellemzi. Mert könnyedén vállalja a saját útját, amiben számára nincs lehetetlen – csak erőpróbák. Zsolt váltásban van: húsz év tapasztalatával, tudásával egy számára új világba szeretne átlépni, civil és politikai területről a versenypiaci munkakörnyezetben is tapasztalatot keres – ez a legújabb kihívás, aminek teljesítésén munkálkodik. A beszélgetésünkben arra fókuszáltam, mi ad erőt számára, amikor új dologba kezd, egyáltalán, honnan az ötlet, hogy változást indítson az életében, munkájában és persze a sikerről is beszélgettünk.
A siker nem cél, hanem visszajelzés
- Váltásban vagy: a megszokottból az ismeretlenbe készülsz, húsz év munkatapasztalattal a hátad mögött. Nem titok, a civil- és politika világából nagyvállalati környezetbe készülsz. Mi motivál Téged erre a lépésre?
- A tapasztalatszerzés vágya a legnagyobb motivációm. Szeretem a kihívásokat, és azt, ha maradandót alkothatok. A multinacionális cégek, a nagyvállalati környezet világa teljesen új számomra. Az oktatásszervezésnek minden lépését ismerem, ezen a szakterületen dolgoztam, több szempontból is van gyakorlatom a felnőttképzés területén, átlátom a teljes folyamatot. Képzéseket szerveztem, pontosabban képzési projekteket vezettem és felnőttképzési intézményt is, illetve a mai napig oktatok és szakmai vizsgabiztos is vagyok.
- Sikeresnek tartod magad?
“A siker egy utólagos visszajelzés, egy igazolás arról, hogy mások szerint is jól végeztem a munkámat.”
- Én azonban nem a sikerre törekszem, hanem arra, hogy örömömet találjam a tevékenységben, lássam az értelmét, azt, hogy mások javát is szolgálja az, amit csinálok. Sokszor megkérdezik tőlem, honnan van ennyi energiám. Nekem ez van, ha valami olyan munkát végzek, amiben benne van az „örömfaktor”. Leginkább akkor élem ezt át, amikor tudom, hogy egy nagy rendszer részeként járulok hozzá a cél eléréséhez. Ebben az esetben, mint a fogaskerék, kapcsolódom a Többi résztvevőhöz és átérzem, hogy szükség van rám, arra, amit tudok. Amikor projektmenedzser voltam vagy választási kampányok idején kampányfőnök, ezt mindig megtapasztaltam. Ezen a szűrőn keresztül láttam a kollégáimat is, tudtam, mi az ő szerepük a feladat során. Éreztem a felelősségemet feléjük is és ez is örömmel töltött el, energiát adott. Képes vagyok hajnalig ébren maradni, még a fáradtságot sem érzem, ha van egy jó cél, ami motivál, amiért dolgozni, tenni akarok. Amikor a cél teljesül, újra átélem az örömöt, amit a folyamatban tapasztaltam.
- Köszönöm, hogy segítesz a siker-sztereotípia lerombolásában és újjáépítésében! Egy “hozzávalóval” kevesebb van abban a gondolatmenetben, hogy siker-orientált hozzáállást tanúsítva lehet sikert elérni. Te inkább azt mondod, a teljes képet látni kell a szempontunkból és onnan kiindulva elszántan tenni az ügy, a munka érdekében. Hol tanultad ezt a látásmódot?
Mire tanít meg a hegyi maraton?
- A sportból építkeztem és építkezem. Maratoni futó voltam 25 maratont futottam, 80 félmaratont. Alföldi gyerekként Ausztriában az Ultra Alpine Marathon 54 km-es távon kétszer is 4. helyezett lettem. A kitartás és a monotonitás tűrése a maraton során alakult ki bennem. Van egy „fal”, amit 30-35 km után érünk el, ott legszívesebben – talán a többi maraton-futó nevében is mondhatom – feladnánk. Azonban nem tesszük, én sem tettem soha. Ezen a ponton át kell lendülni és utána legalább annyi erőm van, mint az indulás pillanatában. A „fal” átlépését meg kell oldanom és ugyanez a van a munkában is. Van egy probléma, amit meg kell oldani. Én ezt meg tudom tenni, keresem a lehetőséget, mert futás közben megtanultam megtalálni a megoldást, ami a következő lépést jelenti és kivezet a problémából. Legyen a probléma a fáradtság vagy a pénzhiány, ugyanaz a hajtóerő működik bennem. A másik, amit ez a sport adott nekem, hogy be tudom osztani az erőmet. Pontosan tudom, hol van a teljesítőképességem határa – ezzel azért jó tisztában lenni, mert ebből tudom, miben kell fejlődnöm.
- Szeretném jelezni, hogy két sztereotípiát romboltál le, miszerint az alföldiek nem járnak hegyi maratonra. Te nem csak elmentél az Alpokba futni, de helyezést is értél el. A másik, ahogyan a fejlődés lehetőségét látod, hiszen paradox módon a határaid átlépésére törekszel ahelyett, hogy a kényelmet választanád. Nézzük, a karrieredben hogyan haladtál, hogyan alkalmaztad a sportban szerzett tapasztalataidat.
- A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Főiskolai Kar agrármérnök környezetgazdálkodási szakon 2000-ben végeztem. Ezek után Hajdúböszörményben, a Széchenyi István Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumában kezdtem szakmai tárgyakat tanítani. Itt jött az a lehetőség, hogy felnőttképzéseket szervezzünk az iskola keretein belül. Ez olyan jól sikerült, hogy néhány év alatt a felnőttképzési tagozatunk milliárdos árbevételt termelt! Nemzetközi projektekben vettünk részt és mondhatom, az országban egyedülálló módon fejlődtünk egy szakközépiskola keretein belül. Igen, a beszélgetésünkben ez a negyedik sztereotípia, ami érvényét veszti.
- Mi volt a feltétele ennek az eredménynek? Hogyan tudtad ezt elérni?
Tiszta keretek között tiszta marad az energia
- Az iskola igazgatójától szabad kezet kaptam. Lefektettük a kereteket, ezek tiszták és egyértelműek voltak, mindketten tartottuk magunkat a megállapodásunkhoz. Így volt energiám a feladatra koncentrálni, a kitűzött cél teljesítésére.
- Milyen az a környezet, amiben jól érzed magad? Szintén formabontó módon hangsúlyozod, hogy mennyire fontos számodra az öröm a munkádban. Hol tudod ezt megélni?
- Az egyik legfontosabb számomra a megengedő környezet. Az a környezet megengedő, ahol a vezető képes a beosztottak tudásában bízni. Hagyja, hogy érvényesüljenek, kihozzák magukból a legjobbat. Én bízom a tudásomban, a kitartásomban és a cél elérése számomra ugyanolyan fontos, mint annak, aki kitűzte azt. Itt jön a második feltétel, ami arról szól, hogy együttműködésre épüljön a munkakapcsolatunk. Kiindulhatunk abból, hogy a célokat is közösen határozzuk meg. A célhoz vezető úton pedig a saját szakterületünkön a képességeink legjobb verziójával járunk. A következő szempont az önszerveződés támogatása, ami a felelősség megosztásához, az önállóság elismeréséhez kapcsolódik számomra. Erre példa a karrieremben az Észak-hajdúsági Szakképzésszervezési Társulás (EHTISZK). Hat középiskola között alakult hosszú távú együttműködés önszerveződő módon. Ennek a szervezésében aktívan részt vettem, ez is a sikertörténeteim között van.
Tanulás, a hiteles felnőttképző ismérve
- Folyamatosan tanulsz, nekem úgy tűnik, a tanulás a munkád része. A fejlődés lehetősége része annak a környezetnek, amiben vagy, ha jól gondolom ez a negyedik ismérve a számodra motiváló közegnek.
- Ez így van. Szeretek tanulni és új dolgokat megismerni. Meg szokták kérdezni, miért tanulok ennyit, mi értelme, hiszen már úgyis annyi „papírom” van. Számomra van értelme és értéke a tudásnak, ezért is csinálom. Azt hiszem, így vagyok hiteles felnőttképző, hogy folyamatosan képzem magam. Az élethosszig tartó tanulásnak is látom az értelmét, hiszen ez adja a hajtóerőt az élethez, a fejlődéshez. A tanulmányaim hasznossága anyagilag is megnyilvánul, hiszen szakmai vizsgabiztosként már több, mint tíz éve az ország egyik elismert szakembere vagyok. Ezt a folyamatos tanulásnak köszönhetem. Hogy egyértelmű legyek: több mezőgazdasági szakmai végzettségem van, informatikai területről diplomám is, az agrármérnök és agrármérnök tanár mellett. Jelenleg is tanulok, egy MBA képzésem van folyamatban, amit jövőre fogok befejezni.
A kudarcból önmagunkról tanulunk
- Van olyan az életedben, amit elkezdtél és nem fejeztél be?
- Igen, persze, kudarc is van a múltamban. Fiatal gazdaként pályáztam és háromszáz méhcsaládra építettem a vállalkozást. Mondhatom, időben felismertem, hogy az életmód, ami ennek a működését szolgálja, nem az én utam. Visszafizettem a pénzt. Anyagilag vesztettem, de tanulságként megőríztem azt, hogy hozzám illő munkakörnyezetet keressek és alkossak. A kudarcomból önmagamról tanultam.
- Van-e valami, amit másként tennél, ha most lennél pályakezdő?
- Angolul tanulnék, azt hiszem, több lehetőségem lenne kiteljesedni, több emberhez érnék el. Az életutam, amit bejártam, pozitív, hiszen éltem a lehetőségeimmel. Megléptem a következő szintet, ami adódott, tudok az erősségeimre építeni. Mindenben elértem a maximumot, amit kitűztem magam elé: a sportban, az önkormányzati képviseletben, oktatóként, felnőttképzési szakemberként egyaránt. Nem volt zsákutca az életemben, mindennek hasznát vettem, amit tanultam – az iskolában, az életben. A legjobb mutatója ennek, hogy mindig tovább léptem, minden elakadt helyzetből megtaláltam a kivezető utat.
Munkát keresni, tudatosan
- Mi a célod, mit szeretnél elérni?
- Olyan munkakörnyezetben szeretnék lenni, ahol újat alkothatok. Lényeges, hogy bizalmat kapjak, a tudásomat megmutathassam, megosszam másokkal. Képes vagyok döntéseket hozni, tudok kockázatot vállalni, sőt a következményekért is vállalom a felelősséget.
- Mennyire érzed „nehéznek” a munkakeresést?
- Szokatlan helyzet, mert idáig mindig ott volt a következő lépés előttem. Most van először az életemben, hogy szó szerint keresnem kell a munkát. Tanulságos folyamat, például rájöttem, mennyire kényelmes volt az életem idáig. A nehézségre kihívásként tekintek most is, hiszen sok esetben nem a munkáltatón vagy rajtam múlik egy-egy pozíció megszerzése, hiszen a gazdasági környezet is hatással van a szituációmra. Ezt egyben látni és kezelni, szintén értékes tapasztalás és azt gondolom, a jövőben hasznomra lesz, mint minden más.
Az átmenet időszakában, amikor szűkösséget is érezhetnénk, derül ki, hogy amit addig megtettünk önmagunkért és másokért, hova vezetett. Milyen értékrend alakult ki a karrier építés folyamatában, hová kerültek a hangsúlyok. Mi az, ami igazán lényeges, aminek a jövőben érvényesülnie kell ahhoz, hogy teljesnek érezzük az életünket? Zsolt karriertörténete példaként szolgál arra, hogy egy gazdag vallott és tanúsított értékrend mentén a szűkösség idején is lehet bőségben élni. A belső stabilitás, a magabiztosság teszik élhetővé a bizonytalan időszakokat. A szavak éppen ebben az időszakban kapnak hitelt, válnak értékessé és mások számára követendő mintává. A sztereotípiák megtörnek, régi beidegződések oldódnak fel azáltal, hogy valaki megmutatja, a lehetetlen lehetséges. Mindez nem akarattal és a „csakazértis” hozzáállással, hanem a belső erő finom kombinációjával történik. Bízom benne, hogy a beszélgetésből érzékelhetővé vált az a természetes intelligencia, ami eredményre vezet bármelyikünket.