Mottó:
"Amit érdemes csinálni, azt érdemes jól csinálni!"
Interjú sorozatomban nőket kérdezek arról, hogyan emlékeznek vissza a tanulmányaik befejezését követő, pályakezdő éveikre A célom az, hogy a pályakezdés időszakának kihívásairól mások tapasztalata is eljusson azokhoz, akik most vannak életüknek ebben a szakaszában: érezzék azt, hogy nem egyedül küzdenek a kevésnek tűnő szaktudással, a szervezetihierarchiában való helykereséssel. A megküzdési stratégiákra is szeretnék mintákat adni, bízva abban hogy mások tapasztalataiból képesek vagyunk tanulni. Az interjúalanyaim vállalták, hogy tíz, húsz év távlatából visszatekintenek önmagukra. A fiatalok iránti együttérzés és segíteni akarás motiválta őket. Nyíltan vállalták a kudarcaikat, megfogalmazták, mi az, amit másképp tennének, ha újra kezdenék. Ajánlom szeretettel a gondolataikat, történeteiket.
Interjú pályakezdésről, a figyelem erejéről, a tenni akarásról
Beszélgetésünk Ágival a következő mondattal kezdődött: „Másfelé alakult az életem, mint ahogy azt pályakezdőként elképzeltem.” Az interjú során kibontakozott egy sodródó, helyét nehezen találó nő útja. Eleinte úgy tűnt, nincs összefüggés az egyes munkahelyeken eltöltött idő és tapasztalatok között, a váltásoknál a tudatosság nem volt szempont Mégis, egy idő után volt egy szál, ami összefonta a sokféleséget, a kudarcként megélt helyzeteket: a lelkesedés, a tökéletesre törekvés.
A kezdet nehéz
Az első kérdésem előtt elhangzott a már leírt mondat: „Másfelé alakult az életem, mint ahogy azt elképzeltem …”
- Hogyan történt, hogy másfelé alakult az életed?
- Középiskolába nyúlik vissza a történetem. Nem vettek fel arra a szakra , amit szerettem volna, ez a külkereskedelmi szak volt. Szerettem volna nyelvet tanulni, azonban azon a szakon, ahol tanultam, erre nem igazán volt lehetőségem. Az érettségi után egy évig OKJ-s tanfolyam keretében elvégeztem a vámügyintézői tanfolyamot és külker németet tanultam. Ebben a szakmában helyezkedtem el, egy közraktárban kezdtem dolgozni. A nyelvtudásomra nem volt szükség. Volt munkám, amit szerettem is, de többet akartam, kihívásokat és több pénzt.
- Milyen volt alig húsz évesen felelősségteljes munkakört betölteni?
- Nehéz volt, mert elhagyva az iskolapadot nem sok munkatapasztalatom volt. Az elődöm, akinek a helyére felvettek, fél napot töltött a betanításommal – pénteken kezdtem a munkát és neki ez volt az utolsó munkanapja. Mindent egyedül kellett kitapasztalnom. Érdekes arra visszagondolni, hogy kézzel írott papírokkal dolgoztunk, az elején nem voltak számítógépek sem.
- Hogy érezted magad, mint munkatárs? Milyen volt a kapcsolatod a kollégáiddal?
- Jó volt, alapvetően jól éreztem magam. Én voltam a legfiatalabb, ezért engem küldtek tanfolyamra, amikor számítógépes rendszereket vezettek be. Igazán testhezállónak éreztem a feladatot, mert lehetett alkotni, rendszerben gondolkodni, fejleszteni. Miután a rendszereket sikeresen befejeztük, kevésnek éreztem már a kihívást, és új munkahelyet kerestem.
- Mi történt ezután?
- Itt az történt, hogy ekkor már elkezdtem a főiskolát, ez péntek délutáni és szombati elfoglaltságot jelentett. Ezt elmondtam a felvételin, mégis a kolléganőim nehezen viselték, hogy én kevesebbet dolgozom, ezért sok volt a konfliktus és nekem felmondtak.
A kihívások ideje
- Tehát munkát kellett keresned. Hogy indultál el a keresésben? Mi volt a szempontod?
- Pesten akartam dolgozni, végül Gödre kerültem. Hamar meguntam azt a munkakört is, és eljöttem, de nem találtam másik állást. Depressziós lettem, egyre rosszabb munkákat kaptam. Mindeközben tanultam – agrármenedzser szakon.
- Mi motivált abban, hogy tanulj és amit tanultál, azt hogyan hasznosítottad? Egyáltalán, amikor munkát kerestél, szempont volt-e ebben az időben, hogy a leendő szakmádhoz kapcsolódó munkakörbe kerülj vagy volt valami más szempontod?
- Tanulni akartam, mert éreztem, hogy több van bennem. Vezetési tanácsadás és coaching volt a szakdolgozatom témája. Ez érdekelt, és azt terveztem, hogy vállalati tanácsadó leszek. Elküldtem az önéletrajzomat minden szervezetfejlesztő céghez, de nem kerültem be egyikhez sem. Végül HR-es lettem. Ez a terület közel állt hozzám. Végre a fizetésem is jó lett, elégedett voltam. Majd tulajdonosváltás miatt és a régi kollégám hívására egy másik cégnél folytattam a pályafutásomat, változatlanul HR területen. Igazából középszintű munkákat kaptam, nem éreztem, hogy örömet okozna a munka, pedig vágytam erre az érzésre. Sokat dolgoztam és felelősségteljes munkakörben, hisz a bérek elszámolása is hozzám tartozott.
- Azt hallom, hogy kudarcok sorozatát élted meg szakmailag, anyagilag, a munkatársi közösség miatt. Szinte mindig volt valami, ami miatt nem érezted teljesnek a munkádat. Mi segített átlendülni a folyamatosan visszatérő sikertelenségekben?
- Mindig bíztam abban, hogy ha jól végzem a munkámat, annak meg lesz az eredménye. Mire erre lett volna tapasztalatom, elmentem szülni. Hét évig voltam otthon a gyerekeimmel.
Pályakezdés 2.0
- Majd újra pályakezdőként álltál a munkaerőpiac kapujában.
- Adminisztratív munkát vállaltam el, mert ez volt az egyetlen ajánlat, amely gyerekek mellett vállalható volt. Olyan helyre kerültem, ahol a csapat nem volt befogadó, ráadásul már második héten egyedül maradtam, mert a közvetlen kolléganőm beteg lett. Aztán ez lett a szerencsém.
- Ez érdekes, mesélj erről!
- A saját tapasztalatomból kiindulva megfigyeltem, hogy az új belépők nem kapnak segítséget. Felvetettem a kollégáimnak majd az ügyvezetőnek, hogy készítsünk számukra egy olyan anyagot, ami a belépésüket követő időszakban segíti az eligazodásukat. Nagyon sikeres fejlesztés, sőt szervezetfejlesztés volt. Pénzt nem kaptam érte, a magam szórakoztatására dolgoztam.
- Meddig tartott ez az időszak? Amíg örömmel végezted a munkádat?
- Ismét szokatlan helyzetbe kerültem: létszámleépítés miatt elküldtek. Annyi kedvezményt kaptam, hogy maradhatok, amíg találok másik állást. Persze nem találtam egyből, viszont ebben az időszakban vezették be a GDPR rendszerét Az akkori főnököm úgy gondolta, ha már fizikailag még itt vagyok és alkalmasnak is tartott erre a feladatra, ezért elkezdtem a GDPR bevezetésének a megszervezését. Több folyamatot újra kellett gondolni, volt lehetőségem a szervezetet fejleszteni. Nagyon szerettem ezt a munkát!
Húsz év tanulsága
- Ha végig tekintesz az eddigi pályafutásodon, mi az, ami leginkább szembetűnik számodra?
- Minden munkahelyemen, mindig volt olyan, hogy változást kezdeményeztem és végig is vittem ezeket a folyamatokat.
- Mi az, ami a hajtóerőt adja számodra a munkában, az életedben?
- Ha valamit lehet jól csinálni, miért csináljuk rosszul? Arra gondolok, hogy rengeteg energiát teszünk különböző dolgokba a munkánk során: pénzt, időt, tudást. Ugyanakkor az elején az átgondolásra, a tervezésre, esetleges módosítási lehetőségekre, majd a végén az ellenőrzésre már nem figyelünk oda. Engem ez zavar. Tulajdonképpen az erőforrásainkat, beleértve a személyest is, pazaroljuk el.
- Mit tudsz tenni te, mint munkavállaló, hogy ez a helyzet változzon? Húsz év tapasztalata van mögötted, mi a stratégiád?
- Az, hogy figyelek. Figyelek az apró dolgokra, részletekre. Olyan rezdüléseket veszek észre és tulajdonítok jelentőséget ezeknek, amelyek mellett a többség elmegy. Általában később kiderül, hogy ez hiba volt. Szeretek jól dolgozni, szeretem, ha van értelme annak, amit csinálok. Ehhez azonban a munkatársakra is szükség van. Csapatban jó dolgozni.
- Mit tanácsolsz a pályakezdőknek?
- Tanuljanak angolul, figyeljenek az önbizalmuk építésére, alakítsanak ki jó kapcsolatokat. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy a kapcsolatok alakításában a kölcsönösségre törekedjenek. A segítségkérést tekintsék természetesnek, tudjanak elfogadni – felülemelkedve a büszkeségükön – és adni.
- Elkezdek egy mondatot, befejezed?
- Igen!
- Ha …
- … azt tanulhattam volna, amit szeretek, könnyebben indulok.
Talán érdemes néha végig gondolni, hogyan építkezünk a kudarcainkból. Mi az, ami tovább lendít bennünket és nem adjuk fel. Mi ad erőt kijönni egy depresszív állapotból? Hogyan gondolkodunk a fejlődésünkről? Miből fakad az elégedettségünk? Hol voltak a fordulópontjaink? Kik vettek körül bennünket? Van olyan, hogy valakire nehezteltünk és utóbb rájövünk, hogy ő kellett a tovább lépésünkhöz? Hogyan kezeljük a felismeréseinket? Azt hiszem Ági története inspirációt ad számunkra végig gondolni a szakmai fejlődésünket, a munkához, munkahelyhez, kollégákhoz való viszonyunkat. A megbánásaink ily módon helyre kerülhetnek.
Szeretettel várlak, ha szeretnéd tudni és tudatosítani, milyen erősségekre építheted a karriered. További információkat itt találsz.